Múltfeltárás – Az áldozatok tömegsírját még most is keresik

Közel kétszáz magyar zsidó munkaszolgálatost mészároltak le a II. világháború végén Batthyány Margit burgenlandi birtokán, Rohoncon. A szégyen, a rossz lelkiismeret és a félelem feledésre akarta ítélni a tragédiát. Csak évtizedek múlva, eltökélt osztrák civilek kezdeményezésére kezdődött meg a múlt feltárása. A helyszínen most szabadtéri kegyeleti múzeum nyílik.

A település – magyarul Rohonc, németül Rechnitz – a határ mentén fekszik, az osztrák oldalon, nem messze Írott-kőtől. 1945 tavaszán a környéken a nácik és a nyilasok munkaszolgálatosokkal építtettek „erődvonalat” a Vörös Hadsereg feltartóztatására.

Szita Szabolcs történész összefoglalója szerint március 24-én este vagonokban magyar zsidó sáncásókat hurcoltak Kőszegről a rohonci pályaudvarra. Legyengült és beteg embereket, akiket előzőleg gyalogmenetben hajtottak a határszéli kényszermunkára. A Batthyány-kastélyban mulatozó SS-ek és felfegyverzett náci párttagok a Franz Podezin nevű helyi Gestapo-főnök parancsára agyonlőtték, agyonverték védekezésre képtelen áldozataikat. A legyilkoltakat elföldelő magyar zsidókkal másnap, a rohonci vágóhíd közelében végeztek.

A mészárlással kiterjedt gyilkosságsorozat kezdődött – idézi fel a véres eseményeket Szita Szabolcs. A munkatáborok kiürítése után az SS-szel együttműködő „ifjú hitleristák” és osztrák „népfelkelők” kényükre-kedvükre öltek, zömmel magyarokat. Máig nem tudni pontosan, hány tömegsírt rejt a föld.

A rohonci vérfürdő körül is sok a tisztázatlan körülmény. A szakértők véleménye megoszlik arról, hogy az állati kegyetlenséggel végrehajtott öldöklés előre eltervezett akció volt-e, vagy hirtelen jött, a mulatozás hevében született sátáni ötlet.

Egyelőre még a mintegy 180-200 áldozat nyugvóhelyét sem sikerült megtalálni. A legmodernebb eszközökkel az idén ismét kutatás kezdődött: hatalmas területet kell átvizsgálni. Annyi biztosnak tűnik, hogy a Vörös Hadsereg egyszer már kiásatta a sírt. Amikor látták, hogy a halottak között nincsenek szovjetek, újra betemettették.

A témáról a közelmúltban Budapesten, az Osztrák Kulturális Fórum székhelyén tanácskozást tartottak. Vadász Gábor nyugdíjas sebészfőorvos elmondta, hogy a Rohoncon meggyilkolt munkaszolgálatosok között volt az apja is. A háború után szerették volna felderíteni a sírhelyet. Anyjával elutaztak az osztrák kisvárosba, de a polgármester nem akart hallani semmiről. A helybéliek közönyösen vagy barátságtalanul viselkedtek. Anyja hiába próbált felvilágosítást kérni a plébánostól, majd a püspöktől is. Ezért a pápának írt. A pápa azt javasolta, hogy forduljon a püspökhöz – ahhoz, aki egyszer már elutasította. A határzár és a vasfüggöny miatt aztán már reménytelenné vált, hogy folytassák a nyomozást.

Ausztriában sokáig fagyos csönd övezte a rohonci mészárlást. Hosszú évtizedek után, a nyolcvanas évek végén osztrák civil aktivisták kezdték bolygatni a múltat.

A Batthyány-kastély 1945 áprilisában elpusztult, a birtokon lévő úgynevezett keresztcsűr romjai viszont még megvoltak. A civilek egyesületet hoztak létre, politikusok részvétele és támogatása nélkül adománygyűjtésbe fogtak, jótékonysági rendezvényeket szerveztek. Megvásárolták a keresztcsűr romjait és a környékén lévő területet. Emlékhelyet hoztak létre.

A múltfeltárás során az osztrákok is kemény ellenállásba ütköztek. Ennek okairól beszélt a már említett budapesti tanácskozáson az ottani civil szervezet képviseletében Paul Gulda, Horst Horváth és Andreas Lehner.

A rohonci mészárlás ügyében indított vizsgálat dokumentumainak jelentős része rejtélyes módon eltűnt. Az eljárás koronatanúja az a magyar zsidó férfi lett volna, aki csodával határos módon túlélte a vérengzést: őt azonban 1946-ban – máig tisztázatlan körülmények között – meggyilkolták. Nyoma veszett egy másik tanúnak is, annak a rohonci férfinak, aki kocsival a mészárlás helyszínére szállította a gyilkosokat.

A helybéliek féltek, hogy hasonló sorsra jutnak, ha megszólalnak. Félelmük nem volt alaptalan. Bár a budapesti tanácskozás osztrák vendégeinek elmondása szerint a főbűnös, Franz Podezin többedmagával külföldre szökött, Rohoncon a háború után is létezett egy „náci sejt”. A volt náci burgenlandi tartományfőnök, miután kiszabadult a börtönből, egészen a nyolcvanas évekig ott élt közöttük.

Lassan, aprólékos munkával sikerült lebontani a hallgatás falát. A történetből a Nobel-díjas Elfriede Jelinek nagy vitát kiváltó színdarabot írt.

Az osztrák civileknek régi tervük vált valóra. Elkészült a vészkorszakra emlékeztető szabadtéri múzeum. Az avató ünnepséget most hét végén tartják: osztrák és magyar szervezetek képviselői mellett jelen lesz Heinz Fischer, Ausztria elnöke is.

www.nol.hu, 2012.03.24.