Elérhetőségek
Dozmat Község Önkormányzata
Évközi 23. vasárnap (2020. szeptember 6.)
- A Rózsafüzér Társulat ma ½ 3-kor tart titokcserét a toronyi templomban, Bucsu községben pedig a fatimai imacsoport végzi kilencedét. Ezen a hétvégén perselyadományainkat a templom javára adtuk.
- Szombaton az elsőáldozók oktatása délelőtt 10-kor lesz a toronyi templomban.
- Szombaton van Torony község fogadott szentségimádási napja, a szentség kitétel délelőtt 11-kor lesz szentmise keretében, amely nem vasárnapra szóló szentmise. Szentségeltétel este fél 7-kor lesz litániával.
- Jövő vasárnap van Torony és Sé község búcsúnapja, s egyben fatimai engesztelő napunk. A szentmisék rendje jövő vasárnap reggel 8 Dozmat, 11 óra Sé, este fél 7 szentségimádás Torony, majd 7 órakor szentmise, a szentmise után körmenet a szokott útvonalon. Kérem, hogy amerre a körmenet elhalad az ablakokat gyertyával és virággal díszítsük.
- A toronyi iskolába hittanra járó gyermekek a misenaplót az iskolában megkapták, a plébániánk területéről más iskolába járó gyerekeket kérem, hogy az általam kiadott misenaplót használják, amelyet most a szentmise után átvehetnek a sekrestyében.
- Plébániánk területén az idei tanévban harmadik osztályosok elsőáldozása áprilisban lesz. Kérem, hogy akik nem a toronyi iskolába járnak, de plébániánk területén szeretnének elsőáldozók lenni azok szándékukat legkésőbb jövő vasárnapig jelezzék a szentmisék előtt és után. Ki lehet elsőáldozó? Aki megszakítás nélkül folyamatosan járt és jár hittanra és jár vasárnaponként szentmisére. Ha a folyamatos hitoktatás vagy a vasárnapi szentmise hiányos nem megtagadjuk az elsőáldozást, hanem elhalasztjuk és felkínáljuk annak a lehetőségét, hogy a kimaradt évek hittan tanulását pótolja, ha ez megtörténik, minden további nélkül lehet elsőáldozó. A vasárnapi szentmisén való részvétel feltétele a szentséghez való járulásnak, nem elegendő az iskolai kötelező hittan, ha a vasárnapi szentmisén nem vesz részt a leendő elsőáldozó nem engedhetjük meg a szentség felvételét, mindaddig, amíg az említett feltételt nem teljesíti.
- A leendő bérmálkozók jövő vasárnappal bezárólag adják le a kitöltött adatlapjukat, amelyet a szülők márciusban a szülői értekezlet alkalmával megkaptak. Leadhatják a szentmisék előtt és után, vagy a plébániai fogadóóra keretében csütörtökön 4 és 6 óra között, vagy szombaton 9 és 10 óra között.
- A püspöki kar rendelete értelmében újra, csak és kizárólag kézbe áldoztatás van a szentmiséken a járványügyi helyzet miatt.
Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt:
Adatkezelési tájékoztatónk
Dozmat Község Önkormányzata - Magyar