Gyereknap Dozmaton 2024.05.25. szombat
Bízva a jó időben szabadtérre terveztük az idei gyereknapot Dozmaton, ami szerencsére nem is maradt el, igaz az ugrálóvárat és az asztalokat a fedett részen állítottuk fel. Igazi kaland várt minden gyermeket, hiszen megérkezve egy pecsétgyűjtő füzetet kaptak, és néhány jó tanács után indulhatott a móka. Igazi, régmúltba tekintő játékos feladatok várták a kicsiket. 13 állomáson valamilyen ügyességi feladatot kellett végre hajtani, melynek teljesítésért pecsétet kaptak a füzetükbe. Lehetett búgócsigát pörgetni, játék halakat horgászni, bekötött szemmel, gyalogosan botok között szlalomozni, tekézni, vízi pisztollyal ping-pong labdát lőni, kosárra dobni, karika dobálósat játszani, bekötött szemmel kitapintós játékot játszani, kapura rúgni, tojást cipelni, célbadobni dobozra, kislabdát gurítani. Az összegyűjtött pecsétek után ajándékot – müzli szeletet és Kubu italt – kapott mindenki. A feladatok olyan jól ki lettek találva, olyan díszlettel megkomponálva, hogy némely felnőtt is bizony elcsábult játszani, így egy kicsit mindenki gyermek lehetet újra. A játék közben hot-dog, zsíros és tepertőkrémes kenyér, valamint málnaszörp volt a kínálat. A feladatok teljesítése után egy kis kézműveskedés várta a gyerekeket. Mindenki megfesthetett magának egy kicsi virágcserepet, és választhatott bele virágot is, melyet ott bele is ültethetett, majd haza is vihetett. A rendezvényen részt vettek a Toronyi Önkéntes Tűzoltók is egy kocsival, mely a gyerekek legnagyobb örömére vitte is őket egy kört a faluban, és egy rendőrautó is érkezett a helyszínre, melybe bele is ülhettek a bátrabbak. Volt még arcfestésre és csillámtetoválásra is lehetőség.
Úgy vélem egy igazán mozgalmas és tartalmas délutánt töltöttünk együtt! Köszönjük azoknak, akik eljöttek hozzánk és jól érezték magukat!
Köszönjük a segítséget az Együtt Dozmatért Egyesületnek, Nagy Péternek, Nagy Sebestyénnek, Szijj Zsuzsinak, Tamás Enikőnek és lányának, Jankának, Takó-Gódor Zsanettnek, Takó Botondnak, Horváth Miklósnak, Horváth Krisztinának és Németh Márknak, Róka Andrásnak, Szakály Ildikónak, Róka Andreának és Renátának, Budai Balázsnak, Hoós Rolandnak, Simon Balázsnak, Dankovics Norbertnak, Szakály Heninek, Gombor Györgynek, Nagy Balázsnak és Nagy Biankának, Tancsics Dórának.
Képek: Galéria - Gyereknap 2024.05.25. - Dozmat Község Önkormányzata